VÍZKÉMIA AKKREDITÁLT LABOR
linkek
Tartalomhoz ugrás
Levél dr. Vargha Márta részére

Budapest, 2019.04.26.
Vargha Márta biológus, PhD
a Nemzeti Népegészségügyi Központ vízhigiéniáért felelős vezető főtanácsosa

Kedves Vargha Márta!

Örömmel olvastam az MTA által támogatott tudomany.hu [1] oldalán megjelent ivóvízzel kapcsolatos írását.
Hiánypótló a tanulmány, hiszen végre érthető magyarázatot ad arra az anomáliára is, ami a csapvíz fogyasztókat leginkább foglalkoztatja.

Hiába tökéletes az ellenőrző pontok többségén a víz minősége, ha az pl. a fogyasztó tulajdonában lévő vezetékek, szerelvények állapota miatt szennyeződik.
A legtöbb fogyasztó nincsen tisztában ezzel a ténnyel, és saját felelősségével, lehetőségeivel (a vízminőség javítására) sem.
Ha a fogyasztó szubjektív benyomása a csapvízről nem az, mint a „statisztikákban szereplő hivatalos álláspont”, majd jön egy mérési eredmény a magas ólomtartalomról - egy idő után elbizonytalanodik, és nem tudja, kinek higgyen.
Sajnos a tájékozódást ebben a témakörben az újságírók és véleményvezérek sem segítik, akiknek fontosabb egy-egy klickbait cím, mint a mértéktartó tényközlés.
Jó példa erre az Ön tanulmányának utóélete is: pl. a HVG online-nak sikerült olyan kiemeléseket tenni és konklúziót levonni, ami tényszerűen nem igaz, nem találkozik annak a fogyasztónak a tapasztalatával, aki a napokban kapta meg a magas ólomtartalomra vonatkozó mérési eredményét. A megfelelő megoldást keresőket is elbizonytalanítja az a kiemelés, miszerint "nincsen célzottan ólomra engedélyezett berendezés".
(Feltételezem, a tanulmány írásakor még nem volt tudomása arról a termékcsaládról, ami az Ön aláírásával is ellátott szakvélemény [KÖZ-13082-2/2018] alapján 2018 decemberében forgalmazási engedélyt kapott. [2])

A termékcsaládot hosszas szakmai előkészítés eredményeként választottuk ki a nemzetközi kínálatból, a cél kimondottan az ólomeltávolítás volt, az ásványi sók megőrzése mellett, a magyar csapvizekhez igazítva.
Laboratóriumunkban valós használati körülmények mellett is teszteltük, és meggyőződtünk működéséről, biztonságos, korlátozások nélküli alkalmazhatóságáról.
2018. márciusában célzottan „az ólomtartalom eltávolítására” is alkalmas megjelöléssel kezdeményeztük a forgalomba hozatalt.
(Amikor kezdeményeztük az engedélyeztetést, nekünk nem a laboratóriumi eredményekre vagy szakvéleményre volt szükségünk, hiszen annál jóval alaposabban vizsgáltuk, teszteltük a készüléket. A "hivatalos" utat be szerettük volna tartani, egyúttal felhívni a szakhatóság figyelmét erre a berendezésre, mint a legegyszerűbb megoldásra ebben a problémakörben.)

Kedves Márta!
Nagyon sajnálom, hogy nem volt tudomása erről a termékcsaládról.
Remélem, legközelebb nem kerül ilyen -tényszerűen nem igaz- állítás egy cikk középpontjába sem.
 
Szerintem fontos és nagyon jó irány, ha tudatosítjuk a fogyasztókban azt, hogy ezen a költségszinten szolgáltatott víz minősége kiváló, és az esetek többségében a csővezetékek, szerelvények tehetnek a fogyasztók által tapasztalt szubjektív vagy a mérési eredményekkel is alátámasztható vízminőség romlásról.
Jó ha tudják az érintettek azt is, hogy a csapvíz minősége a végpontokon az ivóvízként felhasznált mennyiségben megbízható megoldásokkal javítható.
Ezen a ponton érdemes a rendelkezésre álló megfelelő végponti víztisztítókat megemlíteni, mint a legegyszerűbb környezetkímélő alternatívát, ha a csapvíz ólomtartalma 10ppb feletti (a csomagolt vizekkel szemben).
Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a forgalmazási engedély megléte önmagában semmire sem garancia, és lehetőség szerint hozzáértő kereskedőtől vásároljanak, ahol a biztonságos működtetési feltételekről is tájékoztatják.
A megfelelő választást viszont egy naprakész, jól átlátható és szűrhető adatbázis kellene segítse, hiszen ennek hiányában a fogyasztók nem tudnak tájékozódni, felelősen dönteni.
A piaci szereplők pedig látva az engedélyezett berendezések ellenőrizhetőségének gyenge pontjait, azt állítanak készülékükről, amit akarnak. Sajnos legtöbben annyira sem értenek a vízkezeléshez, hogy a nem megfelelő választásból eredő kockázatokat felmérjék.

Több évtizede tevékenykedünk a vízvizsgálatok, víztisztító technológiák minőségellenőrzésének területén. Mi tisztában vagyunk a kockázatokkal...pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy megkeressük azt a megoldást, ami szakmailag vállalható.

Az Ön cikkére - annak utóélete irányította a figyelmemet, olyan partnerünk részéről, aki olvasva, hogy még nincsen ilyen berendezés, elbizonytalanodott…

Kérem, amennyiben van lehetősége: a magas ólomtartalmú csapvizet fogyasztók érdekében is helyesbítse ezen álláspontját.

Tisztelettel,
Azari Katalin
vegyészmérnök

Szakács Imre
vegyészmérnök
műszeres analitika szakmérnök

Ide kattintva egy wekerle telepi társasház egyik lakásában mérhető ivóvíz mintára vonatkozó mérési jegyzőkönyv és a szakhatóság javaslata olvasható.

Kedves Véleményvezérek!

Érdemes lenne átgondolni a csapvíz minőségével kapcsolatos kommunikációs paneleket.
A szakértők tanulmányait - elsősorban a FOGYASZTÓ szempontjából fontos szempontból - értelmezni kellene, majd ezt követően kiemelni és közreadni a tanulságokat.

VÍZKUTATÓ VÍZKÉMIA KFT.
AKKREDITÁLT VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM
1026 Budapest, Szilágyi E. fasor 43/b. kapucsengő-3
(1) 2124157, (1) 2148937
 postavizkemia.hu
www.vizkemia.hu


ólom olom víz ivóvíz NNK ólom csapvíz vízminőség vizminoseg viz csapviz ólomszennyezés vízvizsgálat vízkémia analitika  vízművek vízmű flinti katasztrófa ólom eltávolítás

víztisztítás


gyorslinkek


kezdőlap





Vissza a tartalomhoz